Az Arsenal–Manchester City Ligakupa-döntő tipikusan az a meccs, amelyre rá lehet mondani, hogy fináléban bármi megtörténhet, de ha csak a jelenlegi formát nézzük, nálam most egyértelműen az Arsenal felé billen a mérleg. Nem azért, mert a Cityben ne lenne még mindig brutális minőség, hanem azért, mert az Ágyúsok most egyszerűen jobb ritmusban érkeznek Wembleybe. Arteta csapata a Leverkusen ellen 2–0-val ment tovább a BL-negyeddöntőbe, közben a Premier League-ben is az élmezőny tetején áll, és a mostani döntő az első esélye az idényben arra, hogy ez a keret végre valódi trófeát tegyen le az asztalra.
Ami különösen tetszetős az Arsenalban, az az, hogy most nem egyetlen húzónévre épül. Bár Eberechi Eze és Declan Rice játéka kifejezetten tetsszük mostanában, legalább 6-7 játékost tudnék említeni rajtuk kívül, tehát csapat szinten tényleg nagyon rendben van az Arsenal. A Leverkusen ellen Eze egy óriási gólt lőtt, Rice pedig szintén betalált, miközben az Arsenal összességében 21 lövésig jutott, vagyis nemcsak nyert, hanem erőt is mutatott. Eze kapcsán ijesztően jó formát hoz, és kezd nagyon gyorsan kulcsfigurává válni ebben a csapatban. Rice pedig már rég nem csak romboló középpályás, hanem egyre többször dönt el támadójátékban is meccshelyzeteket. És szabadrúgásoknál is hatékony.
A másik oldalon a Cityt azért továbbra sem lehet leírni, mert Guardiola csapatainál egy döntő mindig külön műfaj. Egy ilyen finálé túlmutat magán a kupán: presztízs, hatalmi kérdés, Arteta és Guardiola külön párharca is benne van. Ettől még viszont az sem titok, hogy a City szezonja sokkal döcögősebb, mint amit megszokhattunk. Több forrás is ingadozó idényről ír, és most már Haaland körül is megjelent némi kérdőjel. A brit sportsajtó arról írt, hogy a norvég hatékonysága 2026-ban érezhetően visszaesett, annyira, hogy már az is felmerült: biztosan érinthetetlen kezdő-e egy ilyen döntőben.
Ez persze nem jelenti azt, hogy Haaland hirtelen veszélytelen lett, csak azt, hogy most nem az a könyörtelen, elkerülhetetlen terminátor-hangulat lengi körül, mint korábban. És egy kupadöntőn az ilyen nüanszok számítanak. Az Arsenal ezzel szemben frissebbnek, összerakottabbnak és jelenleg élesebbnek tűnik. A Guardian szerint Gabriel is külön ki van hegyezve a Haaland elleni csatára, az Arsenal-védelem pedig az idényben már 25 kapott gól nélküli meccsnél jár, ami nem véletlenül ad önbizalmat egy finálé előtt.
Nálam ezért az alaptézis egyszerű: döntőn tényleg bármi lehet, de ha most valamelyik csapat felé kell hajolni, az az Arsenal. A forma, Eze és Rice állapota, valamint a City körüli kisebb bizonytalanságok ezt az irányt támogatják. A Wembley persze nem laboratórium, de most inkább az Ágyúsok tűnnek készebbnek arra, hogy elvigyék a kupát.


