#hirdetés (+18) #maradjonjáték (x)
Fogadj az Arsenal – Chelsea meccsre itt!
Az Arsenal–Chelsea Ligakupa-elődöntő visszavágója előtt nehéz nem új szemmel tekinteni a londoni Kékekre. Bevallottan szkeptikus voltam januárban, amikor Chelsea menesztette Enzo Maresca vezetőedzőt, és a helyére Liam Rosenior érkezett. A döntés elsőre kapkodónak, sőt kockázatosnak tűnt, ám az eddigi eredmények alapján úgy fest, a klubvezetés pontosabban mérte fel a helyzetet, mint azt sokan gondolták.
Rosenior eddigi mérlege kifejezetten impozáns: első hét mérkőzéséből hatot megnyert, és nemcsak az eredmények, hanem a győzelmek minősége is figyelemre méltó. A bemutatkozás rögtön egy gólgazdag, 5–1-es FA-kupa-siker volt a Charlton Athletic ellen, ami azonnal jelezte, hogy az új edző nem óvatoskodni érkezett. A Premier League-ben három mérkőzés, három győzelem a mérleg, köztük egy érzelmileg is sokatmondó, 0–2-ről megfordított 3–2-es diadal a West Ham United ellen. Ez a meccs már mentálisan is sokat elárult a csapat állapotáról.
Nemzetközi szinten sem maradt el az áttörés: a Bajnokok Ligájában a Napoli ellen aratott 3–2-es győzelem komoly visszaigazolása volt Rosenior munkájának. Egy ilyen siker nemcsak pontokat, hanem önbizalmat is ad, különösen egy új edző regnálásának elején.
Az eddigi egyetlen botlás éppen az Arsenal ellen jött el, egy szoros, 3–2-es vereség formájában. Ennek a párharcnak lesz most a visszavágója, és a tét nem kicsi: továbbjutás esetén Rosenior mérlege gyakorlatilag makulátlan maradna. Az Arsenal kétségkívül erős csapat, de messze nem verhetetlen. Erre jó példa, hogy a közelmúltban az új edzővel, Michael Carrick vezetésével szárnyra kapó Manchester United 3–2-re győzni tudott az Emiratesben.
Ez a tény önmagában is azt üzeni: a Chelsea előtt ott a lehetőség. Nem garantált a bravúr, de a jelenlegi forma, a friss impulzusok és az Arsenal sebezhetősége együtt már bőven elég ahhoz, hogy a visszavágót ne formalitásként, hanem valódi, nyílt küzdelemként kezeljük.
Arsenal – Chelsea tippek, ajánlott fogadási opciók
- Arsenal – Chelsea V @4,85
Arsenal – Chelsea fogadási oddsok, esélyek, egyéb opciók
- Arsenal győzelme (1X2) @ 1,68
- Döntetlen (1X2) @ 4,05
- Chelsea győzelme (1X2) @ 4,95
#hirdetés (+18) #maradjonjáték (x)
Fogadj a TippmixPro-n ide kattintva!
18+ | Játssz felelősséggel! | A szerencsejátékban 18 éven felüli sérülékenynek nem minősülő személyek vehetnek részt. A túlzásba vitt szerencsejáték függőséget okozhat! Éljen az önkorlátozás, önkizárás lehetőségével! Kérje bejegyzését a játékosvédelmi nyilvántartásba!
Arsenal – Chelsea élő közvetítés, mérkőzés infók
Hol nézhető az Arsenal – Chelsea közvetítés élőben? Magyar kommentárral a Match 4-n kedden 21:00-tól!
- Közvetítés: Match 4
- Élő fogadási lehetőség: TippmixPRO
- Helyszín: Emirates Stadion (London)
- Befogadóképesség:60 704



