Como – Roma élő közvetítés, tippek
A Como–Roma meccs tipikusan az a párosítás, amelynél a puszta odds könnyen félreviheti az embert. Igen, a Como otthon játszik, pihentebb is, és a menetrend egyértelműen mellette szól, hiszen a Roma éppen két Európa-liga meccs közé szorul: a Bologna elleni nyolcaddöntő első felvonását március 12-én játszotta, a visszavágó pedig március 19-én jön, vagyis ez […]
Manchester United – Aston Villa élő közvetítés, tippek
A Premier League vasárnapi rangadója tényleg tipikus hatpontos meccs: a Manchester United és az Aston Villa egyaránt 51 ponttal áll 29 forduló után, a United viszont jobb gólkülönbséggel megelőzi riválisát, miközben a Chelsea 48 ponttal ott lohol mögöttük. Vagyis itt nemcsak három pontról van szó, hanem komoly lélektani előnyről is a BL-helyekért zajló hajrában. […]
Liverpool – Tottenham élő közvetítés, tippek
A keddi, Galatasaray elleni 1–0-s vereség után Liverpoolban most nem az a kérdés, hogy szépen játszik-e majd Slot csapata, hanem az, hogy mennyire akar dühből reagálni. Az isztambuli meccsen a vörösök többet birtokolták a labdát, kapura is hatszor lőttek, mégis üres kézzel maradtak, vagyis az Anfield közönsége joggal várhatja el, hogy a csapat most ne […]
Yankee típusú Oscar szelvény kiegészítve a Roma-Como meccsel
#hirdetés (+18) #maradjonjáték (x) Rakd meg ezt a szelvényt ide kattintva! Tét: bankroll 0,25%-a! 18+ | Játssz felelősséggel! | A szerencsejátékban 18 éven felüli sérülékenynek nem minősülő személyek vehetnek részt. A túlzásba vitt szerencsejáték függőséget okozhat! Éljen az önkorlátozás, önkizárás lehetőségével! Kérje bejegyzését a játékosvédelmi nyilvántartásba! Tippmixpro bemutatónk ide kattintva elérhető!
TippmixPros szelvény a Bayer, a Paks, az Inter és a West Ham meccseire
#hirdetés (+18) #maradjonjáték (x) Rakd meg ezt a szelvényt ide kattintva! Tét: bankroll 0,5%-a! 18+ | Játssz felelősséggel! | A szerencsejátékban 18 éven felüli sérülékenynek nem minősülő személyek vehetnek részt. A túlzásba vitt szerencsejáték függőséget okozhat! Éljen az önkorlátozás, önkizárás lehetőségével! Kérje bejegyzését a játékosvédelmi nyilvántartásba! Tippmixpro bemutatónk ide kattintva elérhető!
Bayer Leverkusen – Bayern München élő közvetítés, tippek
A Bayer Leverkusen–Bayern München meccshez most nem kell túlgondolni a kiindulópontot: ez papíron rangadó, a gyakorlatban pedig olyan találkozó, ahol mindkét oldalon vannak olyan hiányzók, amelyek kifejezetten a gólos forgatókönyvet tolják előtérbe. A hazaiaknál Alejandro Grimaldo sárgalapok miatt kiesik, ami nem egyszerűen egy név a kezdőből kihúzva, hanem a bal oldal ritmusának, mélységének és […]
Forma-1 / Kínai Nagydíj élő közvetítés, tippek
Hamilton első ferraris dobogója Kínában nem valami romantikus nosztalgiatipp, hanem simán lehet benne value. A brit Sanghajban eddig azt csinálja, amit egy rutinos nagyágyútól vársz: odateszi magát, amikor számít. A nagydíj időmérőjén harmadik lett a két Mercedes mögött, vagyis ott van közvetlenül a sűrűjében, egyetlen tiszta rajttal azonnal dobogós pozícióba kerülhet. Az pedig különösen […]
Arsenal – Everton élő közvetítés, tippek
A szombati Arsenal – Everton találkozó rendkívül fontos állomás lesz az Ágyúsok számára a Premier League-ben. A hazaiaknak nem csupán a három pont megszerzése a cél, hanem az is, hogy megőrizzék előnyüket a tabella élén, hiszen a Manchester City a nyomukban van, és minden pontvesztés komoly nyomást jelentene számukra. Az Arsenal idei szezonja kifejezetten […]
Bologna – AS Roma élő közvetítés, tippek
Az Európa-liga nyolcaddöntőjében a Serie A-ból jól ismert két rivális, a Bologna és az AS Roma csap össze. A párharc első mérkőzését a Stadio Renato Dall’Arában rendezik, ahol a hazaiak várhatóan igyekeznek előnyt szerezni a római visszavágó előtt. Az Bologna az idei Európa-liga-szezonban kifejezetten stabil teljesítményt nyújtott. Az alapszakaszban nyolc mérkőzést játszottak, ezek közül […]
TippmixPros szelvény au AEK Athén, az AZ Alkmaar, a Rijeka és a Fiorentina meccseire
#hirdetés (+18) #maradjonjáték (x) Rakd meg ezt a szelvényt ide kattintva! Tét: bankroll 0,5%-a! 18+ | Játssz felelősséggel! | A szerencsejátékban 18 éven felüli sérülékenynek nem minősülő személyek vehetnek részt. A túlzásba vitt szerencsejáték függőséget okozhat! Éljen az önkorlátozás, önkizárás lehetőségével! Kérje bejegyzését a játékosvédelmi nyilvántartásba! Tippmixpro bemutatónk ide kattintva elérhető!