Mainz – Strasbourg élő közvetítés, tippek

gettyimages 1228542232 e1603752582533

  Két olyan csapat találkozik, amelyik nem véletlenül jutott el idáig, és egyik sem arról híres, hogy odavágón már az első húsz percben önként rohan bele a darálóba. A párharc első felvonását Mainzban rendezik, és az egész szituációnak erős „előbb ne kapjunk gólt, aztán majd meglátjuk” szaga van. A Mainz mellett szól a hazai pálya […]

Hatalmas játékvezetői tévedés a Barcelona BL meccsén!

fli

A tegnapi Atletico Madrid – Barcelona Bajnokok Ligája negyeddöntő második félidőjének elején az Atletico Madrid kapusa, Juan Musso kipasszolta a labdát Marc Pubillnak, aki aztán kézzel ráfogott és visszapasszolta a kapusnak, aki ezt követően újra játékba hozta a labdát. Kovács István játékvezető nem látta az esetet, a VAR pedig nem vizsgálódott, így az Atletico Madrid […]

Rayo Vallecano – AEK Athén élő közvetítés, tippek

gettyimages 2245377817

  A Rayo–AEK első ránézésre nem az a meccs, ahol az ember hanyatt vágja magát a gólzáportól. Sokkal inkább az a típusú odavágó, ahol mindkét csapat tudja: nem ma kell hőst játszani, hanem úgy kell túlélni, hogy a visszavágóra is maradjon pulzus. A Konferencia-liga negyeddöntőjének első felvonása eleve óvatosságot diktál, ráadásul a számok sem egy […]

Sahtar–AZ Alkmaar élő közvetítés, tippek

milos kerkez of az alkmaar with the ball during the dutch eredivisie match between az and psv may 2023

  Az Sahtar Donyeck és az AZ Alkmaar párharca a UEFA Európa Konferencia Liga negyeddöntőjében az egyik legkiegyenlítettebb összecsapásnak ígérkezik az idei sorozatban. A két klub különböző futballkultúrát képvisel, de mindkettőre jellemző a támadó felfogás, így sokan kifejezetten nyílt, tempós mérkőzésre számítanak. Az első találkozót Krakkóban rendezik, ahol az ukrán klub játssza nemzetközi mérkőzéseit. A […]

TippmixPro-s EL szelvény

889cd83f 09af 4d1f aaa9 0c111ddfe504

#hirdetés (+18) #maradjonjáték (x) Rakd meg ezt a szelvényt ide kattintva! Tét: bankroll 0,5%-a! 18+ | Játssz felelősséggel! | A szerencsejátékban 18 éven felüli sérülékenynek nem minősülő személyek vehetnek részt. A túlzásba vitt szerencsejáték függőséget okozhat! Éljen az önkorlátozás, önkizárás lehetőségével! Kérje bejegyzését a játékosvédelmi nyilvántartásba! Tippmixpro bemutatónk ide kattintva elérhető!

TippmixPro-s KL szelvény

9687df98 df8f 4100 a4bc 7ff2138d1ca9 1

#hirdetés (+18) #maradjonjáték (x) Rakd meg ezt a szelvényt ide kattintva! Tét: bankroll 0,5%-a! 18+ | Játssz felelősséggel! | A szerencsejátékban 18 éven felüli sérülékenynek nem minősülő személyek vehetnek részt. A túlzásba vitt szerencsejáték függőséget okozhat! Éljen az önkorlátozás, önkizárás lehetőségével! Kérje bejegyzését a játékosvédelmi nyilvántartásba! Tippmixpro bemutatónk ide kattintva elérhető!

Vegas.hu nyereményjáték: Nyerj hivatalos La Liga mezt a SPORTFORTUNA kód használatával!

grafika

  Ha te is azok közé tartozol, akiknek egy Barcelona-, Real Madrid- vagy Atlético Madrid-mez nem csak egy ruha, hanem igazi futballélmény, akkor ezt most érdemes megnézned. Elindult a Vegas.hu La Liga mez nyereményjátéka, ahol egy hivatalos 2025/26-os szezonbeli La Liga szurkolói mez találhat gazdára. A játék 2026.04.02. 00:00-kor indul és 2026.05.15. 23:29:59-ig tart. Mi […]